Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü

Gyűjtői darabok

Rendezés:
Nézet:

A moldavit ereje több síkon is érezhető

A moldavit különleges barnás-sárgás-zöldes színével alapjáraton egyedi és nyomban felismerhető száz másik ásvány közül. Ugyanakkor nem pusztán a kellemes megjelenésének köszönheti a nem csekély hírnevét. A hozzáértők egybehangzó véleménye szerint, a moldavit az egyik legerősebb ásvány, aminek az energiája főleg spirituális szinten fejti ki a hatását. Konkrétan úgy vélekednek róla, hogy rezgésszint emelő tulajdonsága aligha múlható felül. Márpedig azt nem nehéz belátni, hogy erre a pozitív erőre, lendületre a mai világ emberének óriási szüksége van. Ettől függetlenül, az is igaz, hogy sokan pusztán, mint csodaszép éket veszik figyelembe ezt a típusú ásványt, ami természetesen szintén járható út.

Az már úgymond „mellékes”, hogy a kő így is, úgy is kifejti a hatását. Az oldalunkon többféle méret, valamint kialakítás közül válogathatsz annak megfelelően, hogy mi az, ami Téged aktuálisan hív. Többféle variációt is könnyedén beszerezhetsz magadnak, sőt, másoknak is, mert meg kell hagyni egy ilyen nem mindennapi ajándékkal előrukkolni több, mint különleges ötlet. Lényeges kihangsúlyoznunk, hogy az áruházunkból megvásárolható ásványok kivétel nélkül magas minőséget testesítenek meg, így a tisztaságukban biztos lehetsz. Ami az árakat illeti, a prémium tulajdonságokhoz viszonyítva a bekerülési költségek határozottan pénztárcakímélőek. Így, ha esetleg idáig a moldavit még hiányzott az ásványgyűjteményedből, és szeretnéd ezt a hiányosságot gyorsan, eredményesen orvosolni, akkor itt az idő, meg persze a lehetőség erre, ráadásként teljes mértékben kedvező feltételek mellett. Várnod így tovább nem kell!